Fű_v1
Nagy dolgok nem történnek, de ha nem tenném fel az apró változásokat, nem tudnánk elképzeni, honnan is indultunk. És még csak 3 hónapja kezdtünk egyáltalán hozzányúlni a kerthez. Vagyis a sártengerhez.
Sok nem tervezett dolog van benne, egyfelől még rengeteg a dolog is, örülünk, ha ültetünk valamit, másfelől meg a ház belseje sem volt annyira megtervezve, inkább fejlődjenek organikusan a dolgok, majd meglátjuk, mi adja magát.
Adott volt, hogy lesznek fáink és veteményesünk. Második körben füvünk, sütögetőnk, sokadikban meg kistavunk. A második közepénél tartunk.
Óriási területet kellene befüvesíteni és semmi tapasztalatunk nem volt benne - csak nekem Békéscsabán a 6 diófás udvarunk, ami "nem kedvezett" az angol pázsitnak és amikor ennek ellenére mégis próbálkoztunk, a galambok degeszre tömték magukat fűmaggal. Kitaláltuk, hogy nem kell ezt egybe csinálni, sem az előkészítést nem bírnánk, sem a locsolást. Azt tudtuk, hogy az elején napi kétszer jó meglocsolni, de a közös kútból elfogyna a víz, ha az egészet akarnánk. Az első szakasz 4x4 m, május 13-án álltunk neki. Én kigazoltam, Gergő felkapálta, elgereblyézte. Mindez több órás munka volt a négyszeri rotálás és a kis terület ellenére is. Este 9-re vetettük el a fűmagot.
Május 21-én dugták ki a fejüket az első szálak és a 2 hetes szülinapjára holnap fűnyírót kap a 9 centis füvecske.
A második rész május 28-án lett bevetve, ezt Gergő csinálta egyedül, ezért is, meg a nagyobb terület miatt is egy egész napos munka volt. Ott még izgulunk, mikor bújik ki. Saccra még két nagyobb terület van, aztán majd a kerítés után a kisebb kiigazítások. Gaz van benne, de a lényeg, hogy ZÖLD.
| Zöld? SZUPERZÖLD! |
A fák körül is sok volt a gaz, mert ahol locsolunk kinő és sokat gondolkodtunk valami mulcson. Az így magában talajtakarót jelent, ami lehet kavics, fenyőkéreg, növényzet. A növényekkel az volt a baj, hogy akkor nem lehet a fa alá ülni és ilyen kis körben nem is érvényesülnének, a fenyőkéreg pedig savasítja a talajt, ami szerintünk nem a meszes talaj ph-jának a savanyú föld felé tolódását jelenti, hanem rosszat. Kezdő biokémikusént ezt így meg is állapítottuk és a kavics mellett döntöttünk. Kezdésként egy mázsát vett Gergő, de kellett hozzá még 25 kg, kb egy fa vett fel 20-25 kg-t. Ehhez is elő kellett készíteni a talajt, letenni a geotextilt és arra rétegezni, végül - egyelőre - földből peremet csinálni, ami megtartja a kavicsot.
És végül helyzetjelentés a veteményesről, ami visszanézve a két héttel ezelőtti képeket, nagyot nőtt. Már a saját fűszereinket esszük, csinálhatom mázsaszám a petrezselymes krumplit, van zsázsánk, és nagyon finom retkünk. Próbaképp kihúztunk egy répát is, hogy az csak levél vagy tényleg van alatta valami és megynugodtunk, hogy van, csak lassan nő.
| óvatos répa, kedvencfűszer petrezselyem és zsenge retek |
| karalábé, cukkini és még nem látszó dinnye |
| kukorica |
| édesburgonya Ami azért vicces, mert senki nem szereti, de kaptunk 4 szálat, hát muszáj volt elültetni. Fogadjunk, hogy inkább megszeretjük, csak el lehessen ültetni. |
A kedvenceim az eper és a paradicsom, ezek a legdrágábbak és ebből fogy a legtöbb is itthon, így irtó nagy szám lenne, ha teremne a kertünkben. Idáig nem mertem elhinni, de lassan kénytelen vagyok.
Modelljeink a mai reggelinél a próbaképp kihúzott kisrépa, az elajándékozott petrezselyem és retek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése