Lekvár II.

A sárgabarck után folytatódott a lekvárfőzés. Nititől kaptam őszibarackokat, a szomszéd Erzsi nénitől gyönyörű körtét. Tavaly majdnem mindet megettük, amit nem, azt pitébe sütöttem, de idén a gyerekek nem nagyon esznek gyümölcsöt, biztos azért, mert van. Így legalább nyugodt szívvel főzök meg minden szottyos gyümölcsöt, ami a kezem alá kerül.

Ez persze nem kis feladat, szerezni kellett befőttes üvegeket, amiket eddig nem gyűjtöttem és dzsemfix sem mindig kapható, de Gergő múltkor este 8-kor indult el érte, hogy ne barnuljon rám a körte. Mivel elég nagy az itthoni támogatottságom, mind beszerzésben, mind fogyasztásban, így örömmel csinálom.

Főleg, hogy egyszerre nem csinálok nagy adagot, nem merülök ki - bár 5 kg őszibarack megpucolása azért elfárasztott -, de tudok az ízekre figyelni. Mindnél improvizálok bele valamit, milyen ízvilág legyen. És a legjobb, amikor Deme írja a címkéket.

Bazsalikom&körte&finom

A körte bazsalikomot kívánt maga mellé. Lett alapváltozat is, enyhe fahéjjal, szegfűszeggel vagy gyömbérrel.

A fehérhúsú őszibarack mellé mentát és rozmaringot főztem. Elég fűszeres lett, de izgalmas.

A sárgahúsú őszibarack nagyon finom volt, karakteresebb volt az édes íze, mint a másiké, így ezen a vonalon maradtam, gyömbért és karamellt kapott. A karamellt sokkal hálásabb volt csinálni, mint tortáknál, mert a forró gyümölcsbe öntve nem ugrott össze azonnal, hanem szépen eloszlott.

A kis fügelekvárokról írtam már, ezekbe egy piros szőlő és fehérbor került.

Nem hiszem, hogy tél végéig kitartanak majd, mert már így is fogyott pár üveggel, de tulajdonképpen azért van, hogy örüljünk neki.