Waffly

 

Nem írtam a karácsonyról, ugyanaz volt, mint tavaly, azt a posztot kell elolvasni.

Annyi kivétellel, hogy most nem Simon volt a legnehezebb - üde változatosság -, hanem egy felnőni nem akaró, de kétkedő 9 éves. Simont könnyen lehetett terelni a monori Fürge Pávába, a feldíszített tűzoltóautónak úgy örült, mintha neki készült volna. A templomban felváltva vigyáztunk rá, az üllői betlehemes megcsodálásához sem kellett nógatni. Mondanom sem kell, hogy mindez annak párhuzamos sztorija, hogy készül a fa. De Deme rettentő izgatott volt, toporzékolt, végül komolyan rá kellett szólnom, de aztán jött a Jézuska, kihúzott minket a csávából és mindenki örült.

De nem ezért van itt ez a kép, hanem hogy az új részét "a nem is olyan unalmas itt élni" sorozatnak megörökítsem. Megígértem  a gyerekeknek, hogy az állatpark után Gyömrőn elmegyünk a Hisztéria cukrászdába, valami ebéd előtt még éppen legális dolgot veszek nekik. Persze az zárva volt, már második alkalommal. Biztos meg kellene jegyeznem, hogy melyik napokon van nyitva, de nekem a pin kódom és a céges jelszavam pont elég, nem járhat az ember egy ekkora adathalmazzal a fejében. De Ovika sírt. Jó, mit hatódok meg egy kislánytól, aki egy elmaradt pogácsán sír - de én meghatódom, olyan szívhez szólóan bánatos tud lenni. Eszembe jutott, hogy strand felé mintha láttam volna egy kávézót, nézzük meg. Az nemhogy kávézó volt, hanem egy gofrizó! Innen már nem volt visszaút a "na de ki fog így ebédelni?!", ki sem mondtam, csak hogy nem kapnak rá szószt. De a gofrisütő lány megsajnálta szegény gyerekeket és tejszínhabot, meg cukorszíveket adott bőven. Ráadásul megengedte Ovinak, hogy bemenjen mellé gofrit sütni, meg feldíszíteni az elkészülteket. Azt hiszem, szegény kislány elég vígasztalást kapott, a Waffly meg felkerült a jó helyek listájára.