Május

Rávettem magam, lehúztam a földes kerti kesztyűm és bementem a fényképezőért, hogy legyenek rendes májusi képek a kertről.

Az üveg egyik oldaláról a másikra költöztek a növények. Legalább a kutya nem ugrál az ablakra.

A babérmeggy és a berkenye nem nőnek olyan gyorsan, mint a szomszéd sövénye, de annál szebbek. Ezt a virágzást nem várta senki, gyönyörű.

A kis meggyfa a monília miatt teljesen beteg ágakat hozott, amiket le kellett metszeni. Meggy is alig lesz rajta, nagyon mutatnia kell valamit, ha maradni akar.

A himalájai nyír egész ügyesen megmaradt, mankó még van rajta, de hozott egy oldalágat, amitől egészen fa kinézete lett, nem egy leszúrt ág.

A pontuszi juhar kezdi összeszedni magát.

A terasz mellett lévő vörös som nincs szerencsés helyzetben, mert ha valami leesik a teraszról, nagy eséllyel eltalálja. Simon tört is le ágat róla egy elhajított seprűvel.

A kis eltévedt nyárfa nagyon nő, egészen használható alakja van már és vastag törzse. 

Gergő felkötötte a málnát és annak sikerén felbuzdulva a vadrózsát is. Ez mondjuk rizikósabb, mert a szomszéd mindig ki akarja vágni, hogy nehogy megszúrja a gyerekeket, de szóltunk neki, hogy szeretjük, hagyja csak.

Ezt mondtuk a kutyának is, de őt nem érdekelte és elrágta a tövét a gyönyörűen virágzó örökzöld iszalagnak, ami már befutotta a 2 méteres futattórácsot. Így szegénynek nem volt mit tennie, elszáradt az egész.

 

És egy életkép, nehogy valaha azt higgyem visszanézve a képeket, rendben volt minden.

A kutya szétmarta a virágföldet, nem az első adagot, és belefásulva már mindenki megtanult ezzel együttélni. Ezt a Kispál szöveget idézném ide:

Pont vihar van, a szél
Szardellát vág bele az arcodba.
Letörlöd, de a mozdulat
Szerint elfáradtál a harcokba'.