Maison

 Drága Gergő! Nagyon boldog születésnapot kívánok! Isten éltessen sokáig a kis családod körében! Csak így, szám nélkül. Tudom, hogy hadilábon állsz a számokkal, most mégis fogom emlegetni, mert keretet ad az életünknek. Egy fejezetcím.  Sokat gondolkodtam, hogyan állítsam össze a képeket, de mindig hiányzott mellőle a szöveg. Én már csak ilyen magyarázós vagyok. A blog mellett döntöttem, azt úgyis szereted egyedül olvasgatni, ezt is nézheted majd többször.  A keret pedig az elmúlt 10 éved. A 30. szülinapod emlékezetes volt, meglepetésbuli vagy 20 emberrel. Ahogy végiggondoltam, a nagyrészük még most is a barátunk, itt lennének a mostani partin is, ha lenne. Ez most egy elég zárkózott időszak, most nem lesz. Pedig élveztem volna a szervezést, agyaltam is rajta sokat, de arra jutottam, megtartjuk nyáron. 40 évesnek lenni amúgy sem egy pillanat, hanem egy állapot. Elmesélem, mi történt veled az elmúlt 10 évben, honnan hova jutottál. A 30. szülinapodon a belvárosban laktunk, szövegíróként

 Ez egy felkiáltójeles cím, mert annyit vártunk rájuk. Már beköltözés óta elkezdtük tervezni, hogy milyen legyen, de gyorsan láttuk, hogy ez nagyobb feladat lesz annál, minthogy bemegyünk az ikeába, vitatkozunk, asszertívoskodunk és veszünk valamit elfogadható áron. Persze voltunk az ikeában, de élőben egyik sem volt az igazi. Külön-külön több is tetszett, de konkrétan a nappaliba egyiket sem tudtuk elképzelni. Nem is sürgettük, mert úgy költöztünk, hogy enélkül is lehet élni. Sőt, én így nőttem fel. Sok helyen 30 év alatt sem lett búra, fény volt, nem hiányzott.  A stílust nagyjából sejtettük, hogy valami organikus, természetes anyagból legyen. Hibába tetszettek a csipkeszerűen áttört fémből készül lámpák, azok nem mi vagyunk. Pedig tetszettek. Ezerféle marokkói keleti lámpát megcsodáltam, de nem. Arra is rájöttünk - sokadjára - hogy kicsi a házunk. A konyha egyben van az étkezővel és egy tér a nappalival. Nem lehet úgy lámpát választani az egyikbe, hogy az ne legyen hatással a többir

Itt leginkább a fánkat szeretném megörökíteni, ami azt hiszem, az eddigi legnagyobb. Idáig is fafetisiszták voltunk, mindig is volt karácsonyfánk, de ez kitesz magért.  Az mondjuk vicces, hogy nem lehet egy jó fotót csinálni róla, mert olyan nagy a nappalinkhoz képest. Kéne neki elég tér, egy 2-3 méteres kifutó, hogy érvényesüljön és elé lehessen feküdni társasozni, miközben észrevétlenül lopkodjuk a szaloncukrokat a fáról - gondosan visszacsomagolva az üres papírt. Gergő hozta haza titokban, gondosan eltüntetve a tűleveleket az autóból. Mivel a 24-e nekünk elég nagy izgalom, már fejben összeraktuk a tervet, az ajándékokat napokkal hamarabb becsomagoltuk, a rendelkezésre álló másfél órában sikerült Gergőnek feldíszítenie a fát. Kezdődhetett a csoda. Azért is nem a karácsonyról posztolok, mert a legjobb pillanatokat sosem fényképezzük. Akkor egészen máshol járunk és a kezünkre is szükség van, vagy egy gyerekhez, vagy egy öleléshez.